NÉMET CSEREDIÁK PROGRAM 2014

Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal tart fenn szoros kapcsolatot. Minden év tavaszán német gyerekek érkeznek hozzánk, majd kis idő elteltével mi is meglátogatjuk őket.

A 2014-es utazásokról készült beszámoló megtekinthető ITT.

NÉMET CSEREDIÁK PROGRAM 2013

Információk

Időpont:
2013. március közepén egy hétre jönnek a német diákok Budapestre
2013. április közepén megyünk a bajor Neumarkt in der Oberpfalzba, Németországba

Szállás: a cserediákok egymást látják vendégül

Költség: mindkét fél maga fizeti a saját útiköltséget, biztosítást, programokra a belépődíjat, ami magyar részről 40. 000 Ft
(természetesen a kísérő tanárok intézik ezeket)

Jelentkezési határidő: decemberig 21-ig, 10. 000 Ft előleg, és a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével

A jelentkezési lap letölthető ITT

Programok:
Magyarországon: Budapest illetve a környék nevezetességei, kirándulás, piknik, illetve a diákok ötleteit is felhasználjuk
Németországban: Neumarkt, Regensburg, Nürnberg megtekintése, sportolási lehetőség, szabadtéri grillezés, játékok

 

Szeretettel várunk titeket:
A szervezők
Somogyi-Wagner Szilvia tanárnő és Bolyky-Szeli Bernadett tanárnő

Német diákok fogadása

Sziasztok!

Pár mondatban leírnánk, hogy mennyire megéri jelentkezni erre a programra. Még csak a felén vagyunk túl, de már így is sok élménnyel gazdagodtunk.
A cserediákok okot adtak, hogy kitakarítsuk a porcicákkal díszített szobánkat. Egyikünknek még a karácsonyi díszeit is le kellett szedni, akit most inkább nem neveznénk a nevén… (Fabula Dániel)
A Keleti pályaudvaron való várakozás elég időt adott arra, hogy megmozgassuk szürke állományunkat angol szavakat keresve. Német beszéd szóba se jött.
Megérkezésük után mindenki hazament, hogy bemutathassa az új családtagot.
Másnap kipihenten a parlament előtt találkoztunk, ekkor megtudtuk, hogy egy számunkra is új élményben lesz részünk
Nem részletezzük tovább az utazást, hogy nektek is új élményt nyújtson.

Ezután utunk a parlamenthez vezetett, ahol még a kamera is aranyból volt. Majd meglátogattuk a Budai várat. Miközben körbe jártuk a vár udvarát, lehetőségünk nyílt még jobban megismerni a német cserediákokat, és tanáraink hétköznapi oldalát.

Miután szélnek eresztettek minket, kihívtuk őket egy csocsó bajnokságra. Leégésüket betudtuk annak, hogy nem hazai pályán játszottak.

Harmadik napunkat a zsinagógában kezdtük, ahol a fiuk kipát kaptak. A zsinagógát palacsintázással zártuk. Utána megnéztük a kisvasutat, amin gyerekek dolgoztak. A vasút út Kb. 30 perc volt, ezalatt a németekkel próbáltunk poénkodni. A megállóból palacsintával tömött hassal felvergődtünk a kilátóig. A kilátóból megnézhettük, hogy előző napokban milyen helyeken jártunk.
Az ötödik napon leutaztunk a Balatonra, amiről sokat nem szeretnénk mesélni, mert biztos ti is voltatok már ott. Most inkább elmesélnénk pár mondatban, hogy milyenek voltak a németek: Lehetett velük viccelődni, tanítottunk nekik pár magyar mondatot és nyelvtörőt, nagyon vicces volt, ahogy a német akcentusukkal próbálták kimondani. Utána fordult a kocka, mert ők tanítottak nekünk nyelvtörőket, amiket még most sem tudunk kimondani, de a mai napig jókat kacagunk rajtuk. A németek nagy érdeklődéssel kóstolták az itteni ízeket Pl. a lókolbászos szendvicset. A cserediákokkal elég jól tudtunk kommunikálni, mert pár nap alatt belejöttünk az angolba, főleg a Fabula Dani, de közre játszott az is, hogy a németek nagyon nyíltak voltak.

A program végére nagyon jó barátságot sikerült kötnünk, így nehéz volt a búcsú. Nem sokára megyünk mi is hozzájuk, aminek nagyon örülünk. És ha most ez tetszett, akkor elolvashatjátok a beszámolónkat a kinti útról is.

Írta: Kovács Emese Gizella, Szabó Fatime, Fabula Dániel, Angeli Bence

A német cserediákút!

Miután mi vendégül láttuk a német cserediákokat, itt volt az idő, hogy ők lássanak minket vendégül, az ő otthonaikban. Reggel találkoztunk a Keleti pályaudvarnál, hogy elinduljunk Münchenbe, ahonnan átszálltunk a másik vonatunkra, ami elvitt Neumark-ba. Utunk "csupán" 12 órát vett igénybe, ami arra kényszerített, hogy kreatívak legyünk, és űzzük az unalmat. Így a vonaton kártyáztunk, ettük a még otthonról maradt rántott husis zsömléket, beszélgettünk, könyvet olvastunk és nem utolsó sorban az alagutak hosszát számoltuk ki, bonyolult matematikai képlettel, amelyre az összes Than Károly számtan tanára is büszke lehetne.

A két átszállás közben volt egy kis időnk Münchenben, ez idő alatt rá is jöttünk, hogy itt már nem beszélnek magyarul, ugyanis a vonaton minden külföldi szót túlharsogtunk. Miután a kisebb vonattal, elindultunk utunk végső célja felé, már a tanárokon is igen látszott az unalom jele. A vonatról nagy izgalommal álltunk fel, hogy 12 óra után, egyáltalán bírunk-e járni. Természetesesen miután a vér visszatért a lábunkba, és megtanultuk újra használni őket, már azon is izgultunk, hogy milyenek lesznek a családok.

Ahogy leszálltunk, egyből ülhettünk be a családok kocsijába, szerencsére ez már nem volt olyan hosszú út. Minden család vacsorával és kisebb ajándékkal várta a diákját. Vacsora után a legtöbbünk elment a városba körülnézni, és megkóstolni a német nevezetes, híres, zamatos, kenyeret, amit utolsó napokban már nem csak kóstolgattunk, hanem rendesen habzsoltunk.

Másnap az iskolában találkoztunk, ahol egyből izgatottan meséltük egymásnak, hogy milyen volt az előző este és hogy kinek milyen sok, vagy milyen kevés dolog van a szendvicsében. Az első óra matematika, ahol nagy büszkén mondhattuk német számtantudásunk: Eins Zwei Polizie, drei vier grenadier, fünf sechs alte hex, sieben acht gute nacht. Kicsöngetés után a magyar fiúk kihasználták, hogy nem értik őket és kifejezték tetszésüket vagy nem tetszésüket minden folyosón járó lányra. A lányok ugyanezt csinálták, persze a fiúkra, de megszokásból sugdolózva. A másik óra szintén matek óra volt, ahol úgy gyakoroltuk matematikatudásunkat, hogy a repülő papírgalacsinokat számolgattuk, de egy idő után megszámlálhatatlanok lettek, mint a négyévente előjövő cserebogarak repkedése. A hangzavar 60 decibellel átlépte az olykor nálunk is elő-előforduló hangzavart , így hamarosan inkább távoztunk. A harmadik óra számítástechnika volt. A számítógépünket lekapcsolták, mivel kiderült, hogy a tanár látja a gépünket az ő gépéről. A negyedik órán, végre otthon éreztük magunkat, hisz ugyanannyit értettünk kémiából németül, mint magyarul.
A nehéz iskolai nap után, elmentünk Nürnbergbe, természetesesen vonattal, mert aznap még egy órát sem utaztunk. Nürnbergben megnéztünk egy régi falusi negyedet, ami a város közepén volt, így a tehén sza[] helyett, benzint szagoltunk, de ezt elnyomták a gyönyörű kis házacskák, utcácskák, ruhácskák, virágocskák és boltocskák. Elindultunk a nümbergi várba, hogy körül nézzünk benne, a várost pedig megnézzük belőle. Útközben megálltunk egy mozgó szobornál, ami sajnos beszélni is beszélt, így érthetetlen módon, le is hülye magyarozott minket. Tánczos tanárnő olyan csúnyán nézett rá, mintha nem lett volna leckéje, Bíró Máté tanár úr pedig irodalmi ízes szavakkal elküldte melegebb éghajlatra.

Visszatértünk Neumarkt-ba ahol a magyar diákokat a németek meghívták egy mexican restaurantba. Egyesek égő szájjal jöttek ki, mások pedig mexicoi kenyérrel telitömött hassal.
Másnap Regensburgba mentünk, persze hogy el ne felejtsük a vonat hangját, ide is síneken mentünk. Itt körbevezetett minket egy kedves hölgy, és megmutatta a város legszebb pontjait. Amit most nem részleteznék, hátha te is egyszer elmész Regensburgba és akkor meglepődhetsz, vagy nézd meg a googlban:) A hídról mindenki beledobott valamit a folyóba hátha eljut az a dolog Magyarországra. Délután meg azt tervezgettük, hogy a folyón kéne haza evezni, mert úgyis Budapestre visz le. Ha ezek után nem tudod, hogy melyik folyóra gondoltam, akkor megkérnélek, hogy szaladj a földrajztanárodhoz és jelentkezz egy egyesért.

A következő nap csodák csodájára nem vonatoztunk, hanem ott maradtunk ahol voltunk, és körülnéztünk a kis városban. A polgármester vendégül látott és elmondta a város történetét és természettudatos jövőjét, és mivel ügyesen végig hallgattuk gumicukrot kaptunk a végén. A városnak megnéztük mind a három kenyér sütödéjét, amit az este folyamán ki is próbáltunk. Mivel nem is túra a túra, ha nem felfelé megyünk, így elterveztük, hogy felsétálunk a helyi várhoz, a vár már csak 400 méterre volt, de mi nem bírtuk tovább így beültünk egy vendéglátóhelyre, hátha lejön hozzánk a vár: Szavazni a Than Károly Facebookos oldalán lehet, hogy vajon lejött-e vagy sem. Aki először kiírja, a jó választ az kap egy nagyon nagy dicséretet szóban Kovács Emesétől.
Utolsó nap a német diákok elvittek minket tekézni. A tekézés után összegyűltünk az iskolában tanárostul, diákostul és megtartottuk az utolsó vacsorát. Utána még egy jót beszélgettünk és játszottunk együtt.

És eljött a hét legnehezebb pontja, el kellett búcsúzni az ottani családtól, és cserediák társunktól, aki legtöbbünknek már barátja volt. Másnap nagy integetés közepette elindult vonatunk Neumarktból, és utunkat kezdtük hazafelé. A 12 óra hamar eltelt hisz már mindenki fáradt volt. Otthon várt már minket, a Keleti szeretett környezete, kedves biztonsági őrök a metróban, kosz az utcákban, büdös a buszokon, lerobbant vonatok és rohanás. De azért mindenkinek megdobbant a szíve, amikor meglátta, édesanyját, édesapját, testvéreit, újra érezte a lókolbász, pörkölt ízét, és újra ékes magyar nyelvünket hallhatta.

Készítette: Angeli Bence, 11. Akác